In This City 1

Nagy lelkiismeretfurdalásom oka, hogy gondolatban legalább négy blogbejegyzéssel vagyok adósa az univerzumnak és helyettük ez a váratlanul felbukó múltkori bejegyzés még véletlenül sincs kapcsolatban az itt töltött”szürke” hétköznapok valóságával. Mértékeit tekintve legalábbis. Nem tartom igazságosnak, hogy a jó dolgokat megtartom magamnak, amiket meg nem annyira szeretek, azokat rázúdítom azokra, akik szeretnek. Utólag is elnézést azoktól, akik túl komolyan veszik az ilyesfajta nyílt kirohanásaimat - hisz ezek csak szavak! Másfelől meg tessék, lássék, fogja fel mindenki, a kerítés még itt sincs kolbászból és bizony nekem is vannak nehéz napjaim Ha valaki eddig nem gondolta volna. (... Különösen nehéz napjaim a futás boldogsága nélkül). És a legfontosabb: a kommunikáció pozitív dolog – mégha a legszörnyűbb dologról is van szó. De nem ismétlem magam, (csak ismételni tudok)…

Szóval négy blog, de megpróbálom most egybe sűríteni – vagy legalább kettőbe: lelkiismeretem egy angol verziót is sürget. Nem írtam a futásról, a DamToDamról, meg az egész hétvégéről. Őrült egy hétvége volt. Mivel a térdem még mindig fáj, a túledzett térdem, a verseny kezdetéig kétséges volt az indulásom… Ezért aztán dupla vagy semmi, de legalább valami alapon szombaton elmentem egy szülinapi buliba, amit én elég jól megúsztam ellenben azzal, akinek ez a biciklijébe került ez az éjszaka meg egy modern Rómeo és Júlia jelenetbe a la Amsterdam.

Júlia (az erkélyről): Megadod számod?
Rómeo: (az úton, biciklije nyergéből visszatekintve hadarja): Aha, 06XYXZCYW
J: Várj, írom: 06YX… Hogy van tovább?
R (mosolyogva lassabban): 06XYXZCYW
J: Jaaa, bocsi. 06YX….
R (sürgetően): Nem, 06XYXZCYW
J (kétségbeesetten veri mobiltelefonjának gombjait, magában motyogja a számokat, de teljesen belezavarodik)
R (legyint egyet és drótszamarára pattanva elsuhan.)

A verseny másnap fél kettőkor indult számunkra (Nagyjából félóránként indították az újabb és újabb csapatokat reggel 9-től délután 4-ig.) Lesz, ami lesz gondoltam és belebújtam a cégtől kapott együttesembe, ha más nem, legalább biciklivel letekerem azt a 16,5 km-t, ami Amsterdamot összeköti Zaandammal. Aztán amikor már ott voltam, tudtam, hogy nekiindulok, még ha nem is futom végig. De aztán végigfutottaam. Ez főleg a rendezvény barátságos hangulatának köszönhető és a két kollégámnak, akikkel végig lelkesítettük egymást.


Az út mentén számtalan kellemes élmény várt: Az emberek két oldalt buliztak, a gyerekek vizet, friss narancsot, dinnyét kínáltak, de volt, aki a kerti locsolót irányította az útra kedvesség gyanánt, miközben a kertben folyt a grillparti. A focidrukker futóknak külön táblák jelezték a Feyenord Ajax meccs pillanatnyi állását, a fúvósok talpalávalót húztak mellettünk teljes díszben, és akadtak az előző napi techno partyból józanodó szétcsúszott arcok vagy éppen fűben gitározó fiatalok is közönség között. Összességében fantasztikus futás volt még fájós lábbal is. Végigbicegtem az egész utat. Ugyanakkor a nagy - futó és nem futó -tömeg miatt gyorsabban haladni szinte lehetetlen lett volna. Ez a verseny tényleg nem a gyorsaságról szólt, hanem a részvételről. Azoknak, akik nem a legjobb idejüket akarják megfutni, csak ajánlani merem!

És hogy a szomorú tényeknél maradjunk, még mindig nem tudok (rendesen) futni a térdem miatt, ezért a maratont idén kihagyom. Én nem azért futok, hogy fájjon. Én azért futok, hogy jó legyen. Ha valaha is úgy fogok futni, mint amikor legutoljára futottam azt az öt kört a Vondelparkban – olyan gyorsan és boldogan – , az nekem mindennél többet fog jelenteni. De addig is maradok az úszásnál – de ez már egy másik történet…

Comments

Post a Comment

Popular posts from this blog

Black Summer

Such a heavy duty to start this. Days had long passed when I felt brave and naive enough to document anything from my life. I’m jealous of this old self of mine, jealous of the person I used to be. So much shit has happened since and more days are passing quietly, unaware, unnoticed, unmentioned. To formulate anything that makes sense these days is hard. After all the dreams, all the innocence gone, it’s hard to say what is left. It’s hard to say what keeps me moving. But I still am. Maybe I feel responsible to live a life for the two us, the life you won’t get to experience. Maybe it is closer to the truth that any narrative that helps me to take the next step, that helps me to get out of bed in the morning is tightly embraced. There may be more of these fabricated explanations than just one, and these stories in my mind are changing. Trying to validate the unlikely, the impossible. Up until today, I have moments when I have to remind myself that such a terrible event did happen
Read more

Saves the Day

Back to the weekly regime. Bi-weekly. Any kind of regime. Leaving prints of the days, of the uninteresting, of the nothing happening. Then that’s it. Trying to understand the forces that mute me and tell me everything I say is utterly useless and unnecessary.   They say it so loud, it’s scary. With time (What I really mean is with age) I would expect fearlessness would take over. Oh how wrong I am. Doubt mountains everywhere I look. And I realize that if I say nothing, if I pretend life can just happen in one dimension, somewhere between the work laptop and the television, that means they won against me. The muting, doubting, questioning forces could triumphantly conclude that there is nothing to see here.   This is my weak attempt to step up and pretend that it matters. Replace “it” with anything you think may be important part of a life and likes to hide away from the inquisitive eyes. It could be me. The one that cannot be muted by fear, or if it got muted for long is now ready to r
Read more

Dahab Diving memories I.

Image
Sometimes the best holiday experiences are born from a spontaneous idea, without too much planning or overthinking, like the one I’m going to tell you about. The idea of going to Egypt was inspired by a friend we met (also spontaneously) in Croatia earlier this year. He told us that he took a diving course in Egypt and that it was one of his favorite destinations to visit during his year of traveling. I was always aware that Egypt is a special place to visit not only for its cultural heritage but also because of the rich underwater life of the Red Sea. In my case, the safety concerns of visiting the country were always stronger than my curiosity so I put the country on the back burner as a place I probably never get to visit in this lifetime. But a few days or weeks after our Croatian workation, while considering different holiday plans, Eugene asked “should we just go diving to Egypt?”. I believe I said yes without much hesitation. Mountains have been the main focus of most of our rec
Read more