MY ONLY PLANET

Összeszorított foggal Annyira akarom és közben nem mozdulok Hatalmas hegyekről álmodozom, ahol már semmi sem számít ahol minden józanság értelmét veszti ahol egy hajszálon függ minden nézem az ablakomon át az esőverte faleveleket, ahogy rángatja őket a szél a nap már lement, besötétedett bolygónk forog körbe mintha mi sem történne halk megadással, azzal a csönddel, mely az űrben körülveszi ezt a zajos földet ahol néhány robbanás évmilliók közben én meg itt a meleg ágyban, gondolkodva valami kellemetlenségen a tűréshatár bizonyos pontján, erre tenni fel az életet egy másik ponton fordulni át nappalból az éjszakába egy magasabb ponton egy távoli helyen, a nyugalom fogságában megszületett álom, valahogy megtalálom. úgy jönnek rendbe a dolgok, ahogy lassan eltűnik minden beleolvad a képbe, a semmiség közepébe és zajlik telik az élet, egy sóhaj a levegőbe szirénaszó valahol messze, elsuhan a képzeletben a város fényei villódznak, nedves járdalapo

Saturday morning. Walking down the stairs, crossing the road with the garbage bag in my hand. Garbage bag disposed. Who decides when the garbage bin is full?- I asked myself when I turned back and on my way to the bicycle my attention was drawn to the sand in the square around a tree. Two little birds were playing in the sand and it seemed like they were having the time of their lives. They were sitting opposite of each other slightly above the ground with fluttering wings and they tried to put their legs and toes on the top of each other's. It was like two kids playing in the bath tub. Everything in constant motion. Spring has arrived too fast - I thought. It took like a minute when the birds got up and were flying away. I tried to follow them with my eyes as long as I could. The birds continued their dancing in the air, looking, almost touching each other and totally forgetting about the outside world. They didn't even realize that they were flying above the road, and th

Izzadt ágyneműben, ruhában, eltékozolva a napot. Szavaink fokozott bűvöletében. Mit mondhatnék? Mi az a szó? Tudod, hogy nem várlak, nem jössz talán soha. Talán valaki más közelít éppen. Találkozásaink kifürkészhetetlenek. Hallom, ahogy a toll a papír alatt serceg. Miféle terápia? Ahogy összedolgozzuk magunkat és végül elengedjük. Mennyi jókedv sűríthető egyetlen pillanatba? Ez az élet, nincs kétség efelől. Talán majd elérek egy szintet. Vagy egy színt. Örömfogalom, felekezet. Szenvedélyesen kímélem magam. A tájak, a képek, a robbanócukor elkísérnek. Látom megénekelt házadat, a függönyt, a gyertyát. Álmaidat köszönöm. Kedvességed felülmúlhatatlan. Szavak, mozgás, alkalmak. Erő és erőszak. Egy másik toll talán, mi a feszültséget teljesen feloldja. (2013. június 23. hajnal)