Petri György: Mosoly
Meg fogok halni. Nem is oly sokára. S ez olyan könnyű szédülettel tölt el, Mint ifjúkoromban – kezdő dohányost – Az erkélyen reggelente leszívott Első néhány slukk. Ez azóta elmúlt, Persze, ahogyan elmúlt annyi minden. Hovatovább csak egy maradt velem, De az igen, Istennek hála érte! A szem mohó, éhes kíváncsisága, A nézés gyönyöre, hogy minden látvány A maga más-más módján színöröm: Egyforma szép a szurok és csurgatott méz, És egy kazánház tekergő csövei Burkolva üveggyapottal és sztaniollal. Vagy egy tengerszem türkizzöldje kék fenyők közt És a levegő üveghitege. Egy eldobott Üres cigarettásdoboz céltalan zörgő Összevissza szálldogálása az út betonján a változó szél szeszélye szerint. A mosoly egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán, egy szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny, valamint a feszes húsú ifjú leány csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje, miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat, ám ez nem baj: a szépség fűszere és forrása – a hiba. De nemkülönben a munkása