MY ONLY PLANET

Reménytelen? - kérdezem. Talán még nem késő – válaszolod. Hosszú fehér folyosón sietünk végig, fehér köpenyeink madárszárnyként csapdosnak mögöttünk. Vagy angyalszárnyként. Belépünk egy helyiségbe. Alaposan megmossuk a kezünket és kesztyűt húzunk. Belépünk egy második ajtón. Az asztalon egy test fekszik. Az arcon maszk van, amelyen keresztül levegő jut a szervezetbe. A mellkas alig emelkedik, a szív ritmusát egyedül a fekvő test mellett elhelyezett gép jelzi. Az élet egyetlen jele. Egymás mellett állunk. A szikére nézel, én a kezembe megfogom. A szikével a test felé közelítek. Mintha vajba mártanám a kést, olyan simán hasítja fel szikém a bőrt. Elégedetten bólogatsz. Néhány pillanat múlva kiserken a vér a bőr alól. A belső szervek kíváncsian tekingetnek kifelé a meghasadt résen keresztül. Megtalálom a beteg részt. Óvatosan eltávolítom, de amikor megpróbálom elvágni, véletlenül elvágom a vénát. A fehér falakat beteríti a kifröccsenő vér. Megremeg a kezem. Rám nézel. Bűnösnek érzem magam

'Come in' he told me, after he opened the door with a powerful move. I stood up from my chair and walked through the door. I was full of excitement and curiousity. I didn’t exactly know what was going to happen, but for some reasons I had the firm belief that nothing can go wrong this time. He closed the door behind me. Now we are only the two of us in a small room, striked me the thought while I hung my coat. I felt his gaze on my back. I turned and sat on the chair in front of him. ’I know why you are here’ he said. I looked him in the eyes from where this excessive confidence surged. How different our situation is I thought. For you this is a daily routine, for me it’s the first time. ’I know why you are here’, he repeated, ’so please just follow what I’m saying and everything will be fine.’ I nodded. ’First, I want you to take off your boots.’ I unzipped my boots and stepped out of them. ’And your stockings as well’ he added with some delay. ’I’m sorry for the stockings. Th

I’m in love again. The moment I left Paradiso, the feeling caught me again and I knew it before I could put it into words. The further I was walking from the place, the clearer the revelation became. I was part of something divine, something unreachable last night and it is still echoing inside of me relentlessly. I cannot resist to temptation, I keep pushing the 'play' button again and again. I have to live through this unique experience uncountable times. Is it for the better understanding or is it just enjoying the incomprehensible? - I don’t know. (Why are we always looking for a definite answer for every question, anyway?) My only answer is the index finger on the ’play’ button. There is not much to say. It was an ordinary concert with all the ordinary accessories: a glass of beer in the hand, tiptoeing behind broad Dutch shoulders just to get a hint from whom this music emerges. Noises, sounds and voices in a bizarre mixture resulting perfect harmony. Something beautifull

The church bells toll from far away. She heard it while she got out of the taxi and took ten steps straight to enter the café. The taxi swept away with its light turned on. I’m still in time, she thought and closed her coat with her hands. The weather was chillier than she expected, but it made no sense to use the buttons for such a short distance. In two seconds she was about to open the café's door. She was anticipated. Somebody opened the door before she could even touch the clench. It was him. She took a deep breath to smell his parfume. He was wearing the same long green scurf with a sea blue sweater. He looked somewhere between average and handsome. ’Hi’, he told her with a big smile on his face, as he followed her to the table. He helped her coat down and made her sit at the table. Their looks met when he finally sat in front of her. ’I’m glad you called me’, he said, ’I was not sure I made a good impression when we first met’. ’I’m not sure either’, she answered with a smil

Kinyújtom a kezem. Tenyerem a tenyered felé közelít, majd ismét eltávolodik. Én a korláton sétálok, te mellettem a földön magasra emelt kézzel. Én óvatosan lépkedek előre, te minden mozdulatomat követed a szemeddel. Vigyázol, nehogy leessek. Ha mégis megbillen az egyensúlyom, te kapod el a kezem. Te tartasz meg. A futballpálya szélén állunk. A lelátó egy alacsonyabb és egy magasabb padsorból áll. Az alacsony sor a lábak, a magasabb a fenekek helye. Az alacsonyabb előtt könyökmagasságban húzódik a korlát. A korlátra vastagon felhordott fehér festék folyásai a nyári melegben megolvadnak, és könnyen lehet ujjnyomokat hagyni bennük. A korlátot meredek lejtő választja el a futballpályát körülölelő salakpályától. A salakon fekete és piroshátú bogarak szaladgálnak. A lejtőn szotyihéjtakaró fedi a foltokban előbukkanó lóheréket és papsajtokat. Néha neked is a lábad elé kell nézned, nehogy véletlenül legurulj a lejtőn. A kezedet akkor is magasan tartod. Én oldalra tartom a kezem és próbálok seg