MY ONLY PLANET

Honvágy? Ha az, akkor csakis az a fajta honvágy, amelyik egy puha fotelre hasonlít, amibe kényelmesen bele lehet kucorodni amikor nem vagy kíváncsi a körülötted lévő világ zajára. Megiszol egy bögre teát, magadra húzod a kedvenc takaródat és szépen álomba ringatod magad. Aztán ha fel kell állni belőle, mert valaki csenget az ajtón, vagy mert szeretnél még egy teát vagy mert az ágyad kényelmesebb az alváshoz, akkor bármerre is visz az utad, a puha fotel képe és a benne eltöltött percek emléke mindig ott fog lebegni a lelki szemeid előtt - néha többször előbukkan, néha mintha teljesen megfeledkeznél róla - és tudod, hogy van egy út, ami bármikor visszavisz hozzá. Ebből az érzésből aztán erőt lehet meríteni, előfordulhat, hogy épp ez a tudat sodor majd még távolabbi tájakra, hogy lásd és bizonyítást nyerjen a feltételezés, bárhonnan vissza lehet térni hozzá, és két karjával, mély ölével mindig várni fog ez a puha fotel. Ha így nézzük, akkor a legjobb helyen vagyok a bizonyítékok összegyűj

Easter is coming. Instead of painted red eggs let me send some words for those who don't possess the power of sophisticated Hungarian language in which word 'bycycle' - the main character of my stories - has numerous equivalents like: kerékpár, bicikli, bicaj, canga, bike etc. The other main character of my stories is the typical windy, moisty, capricious, grey-but-sometimes-the-lights-look-great weather that Amsterdam has and makes biking a real experience every time I take a ride. You can never know. To live in Amsterdam is a real multicultural event. This is another characteristic of the city I must face up everyday. In the morning you have English breakfast, for lunch you take Indonesian meal, for dinner the good old friend, Turkish pizza is served on your plate, just to mention eating. There was a time when I could get enthusiastic simply because someone came from an exotic country I had hardly heard about before. Or when someone told me about all the places he or she

Vannak olyan országok, amelyekben élnek olyan emberek, akik nem elégszenek meg az évente egyszeri megújulás gondolatával, hanem azzal áltatják magukat, hogy a hétfő reggelek valami varázslatos erővel bírnak, magukban rejtik az egész hétben rejlő lehetőségek sorozatát, a mindent elölről kezdés illúzióját és reménykedve néznek az elkövetkezendő napok elébe. Az ilyen embereknek ajánlom a következő bejegyzést, és ajánlom azoknak a szavaknak, amelyek a kimondatlan szavak helyett születnek. Saját hétfői megújulásom egyetlen jele, hogy ma újra elkezdtem futni. Igen, a Vondelparkban. A rendszeres hosszútávfutás Amszterdamban sokkal alaposabb szellemi felkészülést igényel, mint Budapesten. Itt nincsen meg az az érzés, hogy "eső, szél, hó ellenére is elmegyek futni, mert annyira fasza csaj vagyok". Itt ha az ember futni kezd, számol azzal, hogy az alkalmak 90%-ban vagy esik vagy fúj vagy mindkettő, és még akkor is kerülgetni kell az embereket a salakpályán. Szóval semmi keménykedés, sz

Ma este Manyi baklavával lepett meg a török pizza mellé, mondván egy hónapja lakom itt. Hosszú vagy rövid időszak nem tudom megmondani. Mintha kizökkent volna az idő fogaskereke. Ezért is ragadok újra laptopot egy ilyen szokatlan késői órán, és hogy ily módon is mindenkinek megköszönjem a sok-sok kedves levelet, amiket kaptam. Már ittlétem első napjaiban is feltűnt, hogy Amszterdamban mindenki tudja, milyen lesz a következő napok időjárása. Én úgy vagyok az időjárás-jelentésekkel, mint a horoszkópokkal és bármilyen jóslatokkal általában. Nem erőltetem, hogy többet tudjak meg a jövőről a legszükségesebbnél, és ha mégis valami információ jut el hozzám a közelgő napok eseményeiről, próbálom a legkisebb jelentőséget tulajdonítani neki, és szkeptikusan viszonyulni hozzá. Szeretném megőrizni annak az illúzióját, hogy bármelyik pillanatban megtörténhet bármi. Akár előfordulhat az is, hogy szélcsendben kisüt a nap... No de ne ragadtassuk el magunkat. A hollandok külön TV csatornát szentelnek a

A kegyes időjárásnak hála nem kellett kilenc hónapot várnom arra, hogy megtudjam milyen érzés szakadó hóesésben kerékpárra ülni. Mint minden új élmény, az első percekben izgalmas kihívásnak tűnt a szembeszéllel kísért hószakadásban hazafelé kerekezni, végre lesz miről írni a Kedves Olvasónak, gondoltam magamban, de a gondolatnak még a foszlányai is hamar tovatűntek a természet kegyetlen és kiszámíthatatlan erőivel szembeni harc során, amivé a hazafele utam vált. A jégbefagyott súlyos hópihék két felől indítottak összehangolt támadást esőben edzett személyem ellen. Délről a nadrágom eláztatása majd újrafagyasztása volt a terv, észak felől pedig az arc szétmetszésével próbáltak megállásra kényszeríteni. Csupán a lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy átmenetileg sikerült mindkét fronton felvennem a harcot, és némiképp előretörni a kilátástalan csatamezőkön és ha szárazzal nem is, de ép bőrrel megúsztam az esetet. A hóvihar természetesen azzonnal alábbhagyott, amint átléptem házunk küszöbét

(what cannot be told must be drawn)

Az elmúlt héten újabb élményekkel lettem gazdagabb kerékpárom nyergében. Megtanultam például, hogy a praktikus hollandok mintáját követve, miért érdemes nejlonzacskóval burkolni használaton kívül lévő biciklim ülését. Mit se mondjak, rendkívül vonzó látvány. Mégis amikor reggel a nyirkos időben a saját járműved után kutatsz a tárolónál – hiába örültél tegnap este, hogy maradt rendes hely a számára, reggelre négy másik bicikli alól kell kiszabadítanod szerencsétlent, plussz öt perc késés, feltéve, ha előre kilogikázod a menekítési útvonalat - no akkor észreveszed, hogy helyetted friss harmat ül a nyergen. És akkor rájössz, hogy mégiscsak kellett volna az a nejlonzacskó neked is. Nejlonzacskó híján pedig marad a kesztyű vagy a kabátujj, bátrabbak a hátsófelükkel is felszívhatják a gyöngyöző nedvességet. Ekkor viszont nem ajánlatos leszállni a nyeregből piros lámpánál, és ha a munkahelyedre sikerül suttyomban feloldalognod, jobb, ha elfogadod kollégád ajánlatát, és hoz neked kávét az auto