MY ONLY PLANET

Öledbe bújok. Megfáradt vándor Vagyok az úton, Ki most megpihen. Testem vonszolta Lelkem és szívem Szögre akasztom, Asztalra teszem, Míg karod szorít, Tudatom enged: Titkokat cserél Benned és bennem Néhány néma szó És egy mozdulat. Talán egy emlék Lesz, mi megmarad. Mert az életem Útra kel holnap. Sebek talpamon, Ölek batyumban.

Hol vagy hát? Deszkák szálkás jelenében, Homokszemek pergésében? Vagy a folyó hullámában, Örvényében, fojtásában, Egyetlenegy kis cseppjében, A gangon felmosóvödör vizében? A világnak mely pólusán, Illatos bőrnek pórusán? Vagy-e villanykattanásban Kézre simuló imában, Vagy a néma némaságban, Egy leejtett szalmaszálban, Benn a vörösbor szagában? Vagy egy sebes forradásban? Milyen forma képletében, Lélek mélyi rezzenésben, Hová bújsz előlem ily rendületlenül Ó, Szerelem! Hol vagy hát? Te idegen ismerős Álmos mesékben az örök hős Te délceg vitéz lovag, Te pőrelábú szegény Parasztlegény, Kiben a valóság csak úgy serceg Békából varázsolt szőke herceg Hova rejted, bújtatod magad, Ó, mondd! Már nem kereslek... Hajnali vonat cipeli sorsomat. Kinti ködökben gyapjas nyugalmak legelnek. Szélmalomcsönd. Bágyadt kezemben könyv, Halott költők szavait ringatom És bámulom az emberek arcát, Ahogy testneszek, újságpapírok Gyűrődnek társakként az úton. Elbóbiskolt életek. Meg nem érdemelt erény A horizon

A szelíd bizonytalanság takarót Terít rám távoli, idegen tájban Hol a néma szavak mint jót akarók Fekszenek a szívem mélyén, lázban. Hallgatnak s velük hallgatom A surranó időt, a lágy lombokat. Fájdalom kérgéből vésett dallamot sodor magával a vágy s fojtogat. Aztán elúsznak, itthagynak engem. Régi barátok, szerelmek cikáznak nehéz kövek között amint a tenger Felé veszik útjukat, és reggel Mikor álmok velem még cicáznak Takarómat vacogva ölelem.

Ajtók, ablakok, tükrök és falak Besurranó fény virágok alatt. Néma zongora hangjait kócos Képzelet kelti életre folyton. Könyvek könyvek mellett a polcokon Könyvek a földön, az ágyon és hordozok Magamban káoszt, bennem úgy tombol, Hogy barátot gyúrok papírlapokból.

Kettőnk vonzalmába Fúródott szilánkos, Forgolódó, nyugtalan álmok Lepedőben megizzadt vágyak után Foltokat hagynak az őrült kínfullánkok Lángoló törzsű hasított fák a tűzön Mit vélt szerelmünk parázzsá hűtött Bennem még itt éget, fáj, nyomaszt A felállított képletnek hogy ellentmondasz Nem vagyok több, mint amit látsz Két mell, egy pina meg egy száj Gondolatban nem is létezem Kenyérnek a test, ha mégis kérdezed.