MY ONLY PLANET

A sötét színű póló ujja alól kivillanó karod. Ahogy az izomkötegek megfeszülnek kezed csontjain, és puha bőröd finom szövetként takarja be azokat. Karjaid öntudatlanul követik lépteid rimusát: könyököd egyszer behajlik, egyszer leenged. Lenyűgözve figyelem tested hétköznapi táncát. Lassan elhaladsz mellettem és én könyvem fedezékéből belémerülök széles hátad látványába. Szemem azonban vissza- visszatéved félig meztelen felsőkarod kecses íveire. Nézem, ahogy a karok szorgalmasan dolgoznak azon, hogy előbbre juss. Lépteidet számolom. A hatodik lépésre a hajad sötétjéből elővillan erőteljes arcéled, képzeletben végigsimítom az ujjamat az orrodon, majd megérintem a szád és a hetedik lépésre befordulsz a sarkon. Hosszú másodpercekig bámulom eltűnésed színhelyét. Nem tudom, miféle titokzatos labirintus vár rád a folyósó mélyén. Visszatekintek a könyvembe. Nézem a betűket, próbálom felfogni a szavak értelmét, de arányos karod izmai folyton megzavarják figyelmemet. Látom, ahogy fel- aláhajlik

I’m not going to the movies. I haven’t been to cinema lately and this has a reason. I lost my faith in movies. You might think I’m a deceiver, because I give up on something that brought us together, something that mostly means your life. I feel the same. I don’t understand how I ended up here. I’m crying for the urge to go and see a film. I’m crying for the joy of distracting my attention for at least 90 minutes. Those hours watching movies with you are carved into my memory as the happiest times of my life. And now it’s over. The recognition came out of the blue, exactly the same way as my fear of flying. I already lost counting how many times I travelled by plane - as you lost counting your marathons. Each time I enjoyed flying: I loved the heavenly view from the small window and I watched with amazment the sharp wings as they cut the clouds gently into halves. It was only a second when everything changed: the plane seemed to be out of balance for a moment. That was the moment when