MY ONLY PLANET

A nő könnyedén belibben az autóba a férfi mellé, vékony fejére tekert sáljával majdnem megérinti a férfi vállát, de annak csak a szele éri. Kesztyűjét előkelően a kesztyűtartóba süllyeszti, majd szemét a férfi kezén pihenteti meg, ahogy az beállítja az útirányt a telefon keresőjébe. Még csatlakoztatja kábelt a töltőhöz, ellenőrzi a visszapillantó tükröket majd gyakorlott mozdulattal gázt ad és megindulnak a lemenő nap fényében. Amint rákanyarodnak az autópályára a nyugati irányba, az alacsonyan vonuló nap fénye egyre zavaróbb lesz, a férfi a visszapillantó tükör fölötti tartóba nyúl a napszemüvegért. Egy kézzel felilleszti, de a biztonság kedvéért azért a napellenzőt is lehajtja. A nő késztetést érez, hogy letekerje az ablakot egy gombbal, hogy haját sáljával együtt meglobogtassa a szélben. Mint egy régi klasszikus film hősei, utaznak a megszokottból az ismeretlenbe, a szabadság mámorító illúziójába. Az autó hátsó részéből jövő halk nesz zavarja meg gondtalan ábrándozását. A nő egy pil

Sok minden történt az utolsó bejegyzés óta. Ki gondolná, hogy az élet néhány négyzetméteren (ami a kert) ilyen drámai, ilyen eseményteli tud lenni? Megpróbálom időrendi sorrendben leírni a történéseket. Vagy inkább a leglényegesebbel kezdem. A feketerigó egy alattomos támadás áldozatává vált a kertünkben.  Egy, a környékünkön élő macska belópozott a kertajtó alatti résen a kertbe és ott a bokorban meglapulva várt az áldozatára, a gyanútlan feketerigóra, aki békésen csipegette a magokat a földről. Mivel a tett helyszínét egy bokor eltakarta a szemünk elől (éppen a függöny felszerelésén fáradoztunk a nappaliban), mi csak az izgatottságot észleltük. Azzal tisztában voltunk, hogy a macska lesben állt, de azt nem láttuk, de hogy a feketerigó már a földön volt, a veszélynek kitéve. Úgyhogy amikor a bokorban szokatlan mozgásra lettünk figyelmesek, tudtam, hogy baj van. Én elítélhető módon arra vártam, hogy majd berepül egy galamb és a macska szépen meglepi. Ekképpen váltam a macska tettes tár

Nincs sok tapasztalatunk házvásárlás terén, úgyhogy amikor kitaláltuk, hogy kell egy nagyobb ház, ahol a felső szomszéd nem tud az idegeinkre menni, egy rövid listán gyűjtöttük össze az elvárásokat: legyen kert a madáretetőnek és növényeknek, legyen vagy lehessen kandalló, biciklizhető távolságban legyen Amszterdam központjától. Amikor először beléptünk ebbe a házba, illetve a kertbe, egy szomorkás őszi napon, az első dolog, mely mindkettőnknek szemet szúrt, és amelynek következményeit a mai napig élvezzük, az a madarak magas számban való jelenléte volt. Különösen egy vörösbegyre emlékeztünk, melyet azóta sem láttunk a kertben. A ház minden negatív tulajdonságát eltakarta az a tény, hogy tele van madárral a kert. Valójában a szomszéd kertje volt tele, mint utóbb kiderült, és akiknek időközben a madáretetési szokásait már egészen kitanultuk és megállapíthatom, hogy egészen kifinomult rendszerük van a különböző madárfajták különböző igényeinek kielégítésére.  Ami a ház negatív tulajdonsá

Intő jel, hogy angolul kezdtem el ezt a bejegyzést. Kedd van, holland ünnepnap, a felszabadulás napja, ötévente szabad nap. Akkor legyen írás ma is. Tulajdonképpen nem a véletlen sodort ide, az íráshoz vissza. Több évig dobozokban lapultak meg a könyveim és úgy másfél hete végre megérkezett a könyvespolc és a könyvek végre méltó helyükre kerültek. Természetesen belelapoztam egy-kettőbe és végül egy könyv a kezemben maradt: Murakami könyve, What I talk about when I talk about running. Nem tudom mikor olvastam először, talán írtam róla. Gondoltam kezdésnek ez jó lesz, témába vág. Olvasni, írni, futni. Valamilyen sorrendben. A tények tisztázása végett mondom, nem vagyok futóbolond. Nem vagyok megőrülve a futásért (az írásért, az olvasásért). Többször vonszolom magam ki egy körre, mint sem. Többször futok lassan, többször állok meg egy-egy képet készíteni vagy csak beszívni a friss levegőt, mint sem. Teljesen hiányzik belőlem a versenyszellem. A futás nem jön könnyen és nem érzem, ez oko

Hát (mert háttal nem kezdünk mondatot) kinek van kedve a számítógép mögött ülni a rendes munkaidőn túl és még azontúl is? Nem nekem. Most mégis itt, mióta kitaláltam, hogy mennyire jó lesz újra magyarul közvetíteni az életből. Ne soroljam fel, mi mást tehetnék éppen. Beszélhetnék édesanyámmal telefonon (épp itt az ideje), futnék, főznék, olvasgatnék, életjelet felmutatnék, rendelnék valamit online, kézbe fognám végre a basszusgitárt... De most akkor ez. Igazából csak annyit akarok mondani, hogy ma egy hónapja költöztünk be az új házba. Mondhatom, hogy az otthonunkba. Sosem voltam még így, hogy szinte szerelembe vagyok esve, és egy rakás beton, egy rakás föld sok levegő iránt érzem ezt.  Kis  csoda.  Csodálatom folyamatos tárgya a kert. Mivel tavasz elején költöztünk be, nem tudjuk milyen növények lapulnak meg a föld alatt. Tele van a föld meglepetésekkel. Néhány napja jöttem rá például, hogy a kertünk végében lévő nagy bokor az bizony egy orgonabokor. Egyből az aranyeső mellett!