MY ONLY PLANET

Abandoned by the ground and the rain White tulip stands proudly in the vase, Its leafs breathe the air without a sound Then it slowly turns towards the sun. Like a long yawn, the petals open; Chemical substances unspoken Surrender to fate or to science, The tulip bends and bows in silence. I’m staring at this blossoming life, As drying blood on a wound, so light. White tulip, I know you are dying But your beauty is what leaves me crying.

I’m sipping tea, wrapped in a warm blanket. I hope to write something. I’m staring at the screen but my attention is like a bird that wants to fly out of the window. Everything is still outside. Nobody is walking in the streets, only dark and light clouds are chasing each other in the sky. A flock of birds shape a beautiful V. V as victory? V as vanity?… I can see a mocking bird on the top of a tree, the sunshine reflects on its wings, which makes it more visible. The dark cloud is growing on the right and is approaching faster and faster. The branches of the trees are starting to move, a mild wind is getting stronger. The sun is still shining from the left, but on the right it’s already raining. Some seagulls show up on the rainy part, comfortably balancing in the strong wind. It seems like they are heading nowhere, they even stop in the air like hummingbirds do. Is it some kind of rain dance? Or do they just expose themselves bravely to the force of nature from which they cannot hid

Ha mar a Mira És megy a rima Négy haramia Irama se bírja Sem Irma, se Mari Sem a Mata Hari Ezt az öri-harit, Kicsi harakirit. Mira, gyere már, Vár rád Miramár, Ott van sok irha, Illatuk mirrha. Vagy el Mariborba, Le a Mari-bárba, Hol a vigasz borba Igazság van zárva. Jó lesz baromira Egyszer valamira Talán majd a sírra Költő is azt írja: „Egyszer vala Mira, Nem volt benne hiba.”

Szavaid édes mézéről Csorogjon bánatom Mi feltámadna még, Mint utolsó hajnalon Haldokló fájdalom. Új világ kezdete A megélt élet után, Hol könny s mosoly Az örökkévaló elmúlással Egybeforr.

Kettős szivárványaink Párhuzamos ívei a végtelenben Találkoznak. Ott a színek Összefolynak. Mégsem érlek el, És te sem érhetsz hozzám. Nyugodt bizalmad mégis befogad Belőlem valamennyit. Lehetsz szél, eső vagy fagy, A nap vagy Ember.