MY ONLY PLANET

Today was a funny day. I remember waking up and having the feeling that I won’t see my apartment for a couple of days. It was almost sad. I was already missing the big windows, the easy access to any directions, my wonderful bathroom. But I had to go. So I zipped my suitcase (the big one because my mum always wants me to bring the big one – to have space for home made sausages and christmas cakes) and left 5 minutes earlier: the first time in my life I took the morning bus in the middle of nowhere (where I live). The bus was fast – too fast. I had to wait 15 minutes for the train, and in the train it was completely dark. I gave meaning to every little thing this morning, the morning that separated me from my home for a couple of days. I figured out my haiku for the day: sötét vagonban bőröndöm fogságában indulok haza Then I made it to work, with my big suitcase. My dear colleagues looked at me and joined me in celebrating a special day and my big suitcase with me. But the more we talke

Délután ötre beszéltük meg a találkozót. Tíz perccel múlt öt és ő még sehol. A tér másik oldalát kémlelem, hátha előbukkan a tömegben. A zebránál a lámpa zöldre vált. Kerékpárosok és gyalogosok lepik el az úttestet. Egy fiatal anyuka babakocsit tol. A babakocsi kerekét egészen az útpadkáig kísérem tekintetemmel. Az átkelést jelző kattogás hamarosan megszűnik, a lámpán kigyullad a piros fény. A járókelők torlódni kezdenek az út szélén. Egy napszemüveges alak érkezik a zebrához. Ő az. Ő is meglát és megindul egyenesen felém. Felsóhajtok. Hát mégis eljött, itt van. Ekkor a kanyarban észreveszek egy sötét autót, ami nagy sebességgel a zebra felé közelít. „Vigyázz!” – sikolt fel egy hang bennem, de csak az autó indulatos dudáját hallja meg mindenki. Ő megugrik ijedtében, félelme azonban gyorsan elillan. Úgy lép elém, mintha mi sem történt volna, köszön és szorosan megölel. „Egész éjjel nem aludtam - kezdi. Már nem is próbálok lefeküdni. Az álmok megszűntek létezni számomra. Csak ez a szörny

- … és lehet, hogy írok valamit. - Miről fogsz írni? – kérdezi. - Az teljesen mindegy – válaszolom. Kétkedve néz rám, de nem kérdez többet. A csendből arra következtetek, hogy elhiszi, hogy ezt én jobban tudom nála. Ettől megnyugszom. Lehet, hogy tényleg jobban tudom. Napok óta nyaggattam a gombák miatt. Egyik reggel munkába menet, a kerékpárút és az autóút közötti zöld sávban egy jelentőségteljes piros kalapos gombára lettem figyelmes. A vidám fehér pöttyök jól kivehetők voltak bicikliző tempóban is a hivalkodó piros kalpagon és a hetyke fehér gallér sem hiányzott a nyakáról. Tökéletes megjelenésű légyölő galóca. Szinte harapnivaló szépség. Másnap előre megfontolt szándékkal kerekeztem a piros óriás felé, tekintetemet végig a füves sávra szegezve. Meglepő látványban volt részem. Az előző napi piros óriás mellett tucatnyi újabb piros kalapos bukkant elő. Nem értettem, hogy kerülhették el a figyelmemet. Mintha a földből… Onnan. * Nem kell túl sokáig nyaggatnom. A következő hétvégén felp

M-nak Az emberek, akik naponta mondják egymásnak híreiket, sejtéseiket, örömeiket, bánataikat, közlendőiket, akik kérnek, ajánlanak, haragszanak, siratnak, akik a világon szerteszóródva beszélik ezt a nyelvet, s akár kedvelik egymást, akár nem, de még ha gyűlölik, ha vádolják, ha bántják is egymást: a puszta tény által, hogy magyarul szólítják meg egymást, vagy förmednek egymásra, egy megismételhetetlenül egyszeri, egyedi és magányos közösség cinkosai válnak, igen azáltal, hogy Magyarországon vagy Erdélyben vagy Losoncon vagy Passauban vagy New Yorkban vagy Argentínában vagy Moszkvában magyarul beszélnek - amíg így, e „kód” szerint álmodnak, gondolkoznak, terveznek, reménykednek, vádaskodnak, addig ők magyarok lesznek, bárminő állam határai között éljenek is… (Nemeskürty István: Mi, magyarok)

- Where are you? - Here. - What time is it? - Now. - What are you? - This moment.

A book happened to me. Since then I haven't done much, I'm just enjoying the consequences of reading this book. Right now I don't want more. But the more I think about it, I realize that in this very short time (I bought the book last Wednesday) I have done so many things I was unwilling to do for months. Controversial? Well, not. There is an explanation for everything. And the explanation is in this book. The inner peace I lost for a long time, or better to say I never had, is in my possession right now and there is nothing and nobody who could take it back from me. I think you just have to read this book and tell me how it feels. For me it did the magic and I'm sure it will do the magic to all my friends and all the people who read it. If you have had bad feelings about anything in your life lately, this is an essential thing to do, right now. So just F**k it! F**k it by John C. Parkin

This is your competition. You have to accomplish it alone. I cannot do it for you. To run 42 kilometres at a stretch seems to be an impossible challenge. Especially because you have not prepared for it... You just found yourself among the other runners. First you believed this was a fast sprint, then you thought maximum three more kilometres are waiting for you. After you lost your sense of time and distance, you realized that this is the longest and the most important competition of your life. You are running. The feeling that you will not be able to finish it attacks you from time to time. You are playing with the idea of giving it up while your legs are automatically taking you closer to the end. The farther you get, the more times and the longer you are tasting the extasy of the sweet, moment-lasting surrender. You know very well that this competition is not about the thoughness of body. This game is played in your head, where faith and persistence are gambling. You do not have th

Ez a te versenyed. Neked kell végig csinálnod. Én nem tudom helyetted. 42 kilométert lefutni egyszerre lehetetlen feladatnak tűnik, főleg hogy nem készültél rá. Hirtelen csak ott találtad magad a többi futó között. Először azt hitted ez egy gyors sprint, majd azt, hogy legfeljebb három kilométer vár rád. Miután elveszítetted érzékedet az idővel és távolsággal szemben rájöttél, hogy ez életed leghosszabb és legfontosabb versenye. Hullámokban tör rád az érzés, hogy nem bírod tovább. Eljátszol a gondolattal, hogy feladod, miközben lábaid automatikusan visznek a cél felé. Minél messzebb jutsz, annál többször és annál hosszabb ideig ízleled a feladás édes, pillanatig tartó extázisát. Tudod jól, hogy ez a verseny nem a test edzettségéről szól. Ez a játék a fejben dől el, az önmagadba, az életbe vetett hited és a kitartásod forog életed kockáján. Nincs lehetőséged csalásra, nem vághatod le az utat, hiszen ezzel éppen a lényeget veszítenéd el. A célt a leküzdhetetlennek hitt távolság legyőzése

Well, I'm not very diligent keeping my blog updated and tidy. Not many of you are complaining! For those who still keep some faith in me and click by accident on my blog (I don't assume there is another reason), I thought to share with you some data about the the yearly amount of visits on My Only Planet. Last March I started to use Histats on my blog (a hidden tracker) with the help of which I could see how often you visit my blog. I wanted to make the tracker visible a long time ago... I just didn't get there yet. To compensate this deficiency, I would like to share with you some interesting data and a screenshot to show you what you had done in a year. - My favourite hit was from Kuala Lumpur googleing 'weapons of harmony'. - I'm very much surprised by the strong interest in my blog from New Zealand. I would have never thought of it. - Prague doesn't surprise me, though. Good people are there:) - My sweet Hungarian and Dutch Readers, All I hope is that I

Jij neemt een douche. Ik zit op de rand van het bad en ik kijk naar je. Met mijn ogen volg ik jouw handen. Je neemt een beetje douchegel en je smeert je lichaam in met gewone bewegingen. Het water als regen lekt over jouw huid. Wanneer ik genoeg opmerkzaam ben, zie ik enkele alleenstaande druppels naar beneden lopen. Ik kijk naar je. Jij bent een pasgeborene, plakkerig van het bloed van je moeder. Jij bent een minnaar na de seks. Jij bent een dode in een kist onder de grond. Ik zie de onbeweeglijke tijd. Jouw moedervlekken verdwijnen en duiken op onder het schuim: als flikkerende sterren aan het kleine stukje van de hemel. Ik ken jouw zonden niet. Het water vloeit in de afvoer stil af. Jij bent al schoon. Jij sluit de kraan af en ik geef je de warme handdoek aan. Terwijl jij jezelf droogt, kleed ik me uit. Ik stap in het bad en ik open de kraan. Ik laat het water spatten en achter mijn dichte ogen denk ik dat jouw eenvoudige bestaan betoverend is.

A téren ideiglenesen felállított jégpálya előtt állunk. Mosolyogva nézzük, hogyan ügyetlenkedik néhány angol turista az összekarcolt jégen. A következő pillanatban kézen fogsz és a kölcsönző felé vezetsz. Útközben megkérdezed, mekkora a lábam. Harmincnyolcas, mondom és még mindig nem esik le, mit akarsz. És a tied? - kérdezek vissza. Negyvennégyes, de néha negyvenötös - válaszolod. Megjegyzem a számokat. Amikor odaérünk, a kölcsönzőben álló férfihoz fordulsz és két korcsolyát kérsz: egy harmincnyolcasat és egy negyvenötöset. Korcsolyázni fogunk jelented ki ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig meglepetten ülök le a fagyos padra, hogy kibújjak a csizmámból. Próbálom felidézni, mikor mondtam neki, hogy tudok korcsolyázni, de nem jut eszembe egyetlen beszélgetésfoszlány sem. Nem tart sokáig. Hamar elfogadom a tényt, hogy a lábméretemen kívül mindent tud rólam. Előrehajolok, hogy a csatokkal rögzítsem a korcsolyát a lábamon. Régen mindig apám húzta meg a hokikorimat. Amikor meghajolt elő

A helyzet az, hogy igazából nem vagyok kíváncsi arra, mivel foglalkozik a ((999)), ha nem velem foglalkozik. Hogy mit tesz-vesz és mire gondol, vagy nem tesz-vesz és nem gondol, és nem azért, mert nevetségesnek vagy mondjuk illetlennek tartanám mások dolgába avatkozni, szánalmasnak, unalmasnak, sőt fárasztónak, hanem mert én bele akarok avatkozni, nem a dolgaiba. Nem a dolgai érdekelnek, hanem ő maga, még pontosabban nem ő maga, hanem hogy ez az őmaga , egy hozzám képest szuverén és szeparált totálisan másvalaki, hogyan foglalkozik velem. (Kukorelly Endre - ÉS, 2009. dec. 18.)