MY ONLY PLANET

Belekap a tavaszba a tél Valahogy az ősz ráköszön a vég, A nyár…. Hogy is volt? Távoli emlékek, mikor veled húztam meg a vészféket A Balaton felé, a fenyvesek között Hogy beúszni hosszan, akartunk mindent A halat, a krumplit, a lépcsőn Besétálni ruha nélkül, az éjszaka csobban Suttogó hangunkat víz sodorta A hajunk hínár, a hajunk volt hínár Haza most már hiába hívnál... Az emlékek velem és veled Játszanak, a hattyúkat etettük Alul zöldesen nyálkádzó köveken Míg elhevertünk a csillagok alatt. Takarónk nem volt, A távolban valaki gitárt pengetett. Tábortűz lehetett, pattogó szikrák És bizonytalanul simuló kezek… Nedves ruhákban indultunk haza, Pedig hazánk volt itt A tágas éjszaka. Otthonabb érzés Túl kóbor álmokon Hol egyedül miénk volt A víz meg a csillagok.

(A magyarországi változásokra) Csak úgy szerda. Megyek a körúton, körülnézek, hogy van a város, az utcák, az emberek. Áll-e még ott a kirakatban az a bábu, ruhátlanul, melynek a kabátját viselem, miközben elhaladok előtte. Szinte oda sem pillantok, megyek tovább. Meg sem lepődnék, ha fogná magát, kilépne a széles üvegablakon és követne. Követne cél nélküli utamon és én néha megfordulnék, hogy lebuktassam. Ő olyankor a kapualjba húzódna, és én nem venném észre. Most megállok egy másik kirakat előtt és hanyagul visszanézek. Nem látom a meztelen bábut. Az előttem lévő kirakatban pazar fehérneműkben illegeti magát néhány próbababa. Mintha felhők között lebegnének, hátukon karácsonyi angyalszárnyak. Mikor is van karácsony? Próbálom felerősíteni a belső hangom, hogy elnyomjam ezt az őrült félelmet. Ki hallott már üldöző kirakati báburól? Nem merek újra visszanézni, úgyis tudom, hogy nem lesz ott. Vajon ez a vörös csipke-melltartó hogy állna rajtam? Bugyival együtt természetesen. Me

Egy új évre ébredek: Választást erőltetek Aztán feladom magam. Ráncokként nőnek Felém az ismétlés óriásai. De hiába bármi harc, Akaratommal Éppen csak nézni tudom őket: A rám terülő valóság Gyűrött filmkockáit, melyben Az antihős én vagyok. Nem harcolok. Napon kérgesedő guánók Emlékezetét hordozom. A sejtek meghalnak És újjászületnek. Képlékeny anyaghalmazok. Hogy meddig tart Bizonytalan, Mégsem nyugtalanít a vég: Ha ismét és újra Kezdődik egy év Te elindulsz, És én bátran Utánad bámulok.