Into The Wild

Örömmel jelentem eltaláltam a munkahelyemre, ötször is a héten. Kellemes 20 perces tekerés a parkon át reggelente igazán magával ragadó érzés, és a lábformákra kifejezetten jótékony hatással bír. A többi kerekezőt nézve sokszor eszembe jut a nápolyi utak látványa, ahogy az olaszok mopedjeiken kutyát, négytagú családot, álló lámpát, és eladásra kínálgatott, belső kabátzsebből kibukkanó laptopot szállítanak. Nos, a hollandok itt is aktív társasági életet képesek élni kétkerekű paripáikon, miközben a lábizmaikat edzik. Mobiltelefonálóból akad a legtöbb, de láttam olyat, aki dobórára sietve egy ismeretlen szám taktusait gyakorolta kormányán, vagy anyukát, aki éppen gyereket nevelt. A szállítást az előlre és/vagy hátra rögzített rekeszekben végzik: a zsebkutya vagy a gyerek kényelmesen szemlélődhet onnan. A szánkó sajnos csak az egyik kéz igénybevételével fér fel a biciklire.

A munkavégzés első hete talán természetes, hogy összehasonlítgatásokkal telt leginkább. Hirtelen minden megszépült, ami már elmúlt, ami már nem lehet. De a hét vége felé ezek az érzések kezdtek elhalványulni. Mielőtt eljöttem, már akkor tudtam, hogy ez nem a HBH-ban elfogyasztott akciós-sztrapacskás ebédek hazája lesz. Az önkéntelen hasonlítgatásokon túl persze elsősorban dolgoztam, társasági életem leginkább a betanulásban teljesedett ki. A "tanárommal" nagy szerencsém van. A szerb lány, akinek édesapja magyar (volt), az első nap majdnem a nyakamba ugrott. Ritkán szoktak idegen emberek ennyire örülni nekem, de jó jelnek vettem. Azonkívül, hogy iszonyú nagy a pörgés a munkahelyen, a másik szembetűnő dolog a nyelvek bábeli zűrzavarja volt. Ahány ember, annyi nyelv. Illetve még több. És a munka mégis zökkenőmentesen halad. Függetlenül attól, honnan jöttél. Van ebben valami lenyűgöző...

Itt lakásunk óta nagy fejtörést jelent a szemétszállítás kérdése, Amszterdamban ugyanis - minden bizonnyal helyhiány miatt - nincsenek nagy kukák, ahova le lehet vinni a szemetet, és amit egy ismeretlen időpontban szed össze a kukásautó. Itt meghatározott napokon jönnek a szemétért, amit reggel kell kitenni a ház elé. Hogy milyen rendszer szerint követik egymást ezek a napok, arra még mindig nem sikerült rájönnünk. A probléma tapasztalati úton való megoldásán töprengve egy egész heti szemetet sikerült felhalmoznunk a teraszon, így ismét Nápoly képe kezdett felmerengeni lelki szemeim előtt. Tűzrakás helyett azonban egyik este suttyomban lecipeltük az összes szemetet a ház elé, lesz ami lesz alapon. Ezért (is) egyébként pénzbírság jár, mondta két nappal később Manyi, amikor végülis eltűntek a szélzilálta szemetes zsákok a szomszéd ház elől.

Ma este végre elmegyünk mulatni. Hétköznapi estéink elősorban sorozatnézéssel teltek. Men in Trees és Californication felváltva, de már vár a Scrubs első évadja (végre végre), illetve a Flight of the Conchords is. Filmek közül még mindig nem sikerült túlesni: Juno, No Country For Old Men, Into The Wild.