Wolves At The Door
Sok minden történt az utolsó bejegyzés óta. Ki gondolná, hogy az élet néhány négyzetméteren (ami a kert) ilyen drámai, ilyen eseményteli tud lenni? Megpróbálom időrendi sorrendben leírni a történéseket. Vagy inkább a leglényegesebbel kezdem. A feketerigó egy alattomos támadás áldozatává vált a kertünkben.
Egy, a környékünkön élő macska belópozott a kertajtó alatti résen a kertbe és ott a bokorban meglapulva várt az áldozatára, a gyanútlan feketerigóra, aki békésen csipegette a magokat a földről. Mivel a tett helyszínét egy bokor eltakarta a szemünk elől (éppen a függöny felszerelésén fáradoztunk a nappaliban), mi csak az izgatottságot észleltük. Azzal tisztában voltunk, hogy a macska lesben állt, de azt nem láttuk, de hogy a feketerigó már a földön volt, a veszélynek kitéve. Úgyhogy amikor a bokorban szokatlan mozgásra lettünk figyelmesek, tudtam, hogy baj van.
Én elítélhető módon arra vártam, hogy majd berepül egy galamb és a macska szépen meglepi. Ekképpen váltam a macska tettes társává. Ha nem fűtött volna a galambok elleni ellenszenv (nem a galambok miatt személyesen, hanem a galamb-felhő miatt), a feketerigó minden bizonnyal még ma is élne, mert a macskát időben megzavartuk volna.
A feketerigó, becenevén 'Blackie' vagy 'Mereltje', volt az első madár, akit megismertünk 'személyesen'. Ugyanannak a gesztenyefának a tetején énekelt minden reggel és alkonyatkor, napközben pedig barátságosan sétálgatott a füvön vagy a madáretetők alatt, még a jelenlétünkben is. Fürödni is nagyon szeretett, mondhatom, hogy a madárfürdő leggyakoribb látogatója volt.
Talán hullott néhány könnycsepp, amikor Eugene felemelte a földről a vérző még meleg madarat. Nézegettük milyen szép volt és milyen törékeny. Előző nap, emlékszem, próbáltam utánozni az énekét, volt egy-két visszatérő minta, amit igazán érdekesnek találtam. Talán rögzíteni kéne, gondoltam. Tanakodtunk, mit kezdjünk az elpusztult állattal. Végülis a kertben temettük el, nem volt szívünk magára hagyni. Egy törött cseréppel megjelöltem a sírját és egy szál virággal búcsúztattuk el. Gondolatainkba még napokig visszatért a szomorú esemény.
Azóta lezártuk az ajtó alatti rést, ahol a macskák bejártak a kertbe. Sajnos a szomszéd felől még mindig be tudnak ugrani, de egyre kevesebbszer bukkannak fel.
Ami a többi eseményt és madarat illeti, nagy örömünkre szolgál, hogy a fakopáncs 'Woodie' azóta is jön mindennap. Minden felbukkanása nagy figyelmet kap részünkről, igaz már nem mindig fotózzuk le. Rendeltünk neki kukacos eledelt, úgy gondoljuk, azt majd nagyon fogja szeretni.
A szokásos cinegék mellett, felbukkant három seregély is, akik elég hangosak, de az elmúlt napokban szerencsére ritkán láttam őket. Attól tartottam, hogy majd hozzák a többieket és letarolják a kertet. (Szótáraznom kellett a starling nevét, meglepődtem, hogy ők a seregélyek). A legújabb fejlemény, hogy a legnagyobb fa tetején egy fészek épült, szarkák fészke. Sajnos nem annyira látunk rá, de azt gyanítjuk, hogy kicsinyeik vannak. A szarkák is bejárnak a kertbe és hozzánk hasonlatosan, ők sem nagyon bírják a galambokat, amivel többszörösen megnőtt az irántuk érzett vonzalmunk.
Comments