When I come around

Intő jel, hogy angolul kezdtem el ezt a bejegyzést. Kedd van, holland ünnepnap, a felszabadulás napja, ötévente szabad nap. Akkor legyen írás ma is. Tulajdonképpen nem a véletlen sodort ide, az íráshoz vissza. Több évig dobozokban lapultak meg a könyveim és úgy másfél hete végre megérkezett a könyvespolc és a könyvek végre méltó helyükre kerültek. Természetesen belelapoztam egy-kettőbe és végül egy könyv a kezemben maradt: Murakami könyve, What I talk about when I talk about running. Nem tudom mikor olvastam először, talán írtam róla. Gondoltam kezdésnek ez jó lesz, témába vág. Olvasni, írni, futni. Valamilyen sorrendben.

A tények tisztázása végett mondom, nem vagyok futóbolond. Nem vagyok megőrülve a futásért (az írásért, az olvasásért). Többször vonszolom magam ki egy körre, mint sem. Többször futok lassan, többször állok meg egy-egy képet készíteni vagy csak beszívni a friss levegőt, mint sem. Teljesen hiányzik belőlem a versenyszellem. A futás nem jön könnyen és nem érzem, ez okoz (majd) megváltást. Mégis van benne valami, ami miatt a futás előremozdít (bennem) dolgokat. Talán mert nem találtam mást, jobbat. Valamilyen hiány valamilyen pótlása, valami amihez tudok viszonyulni, amit betudok tenni az origóba és kiindulni onnan, (hogy megtegyek egy-két bizonytalan lépést valamilyen irányba).

A szöveg jobban vonz. A magyar nyelv. Hogy tizenkét év távollét után magyar szavakkal, mondatokkal kísérletezzek (Helló szabad szórend, helló ékezetek!). Hogy újraízleljem a szavakat, mint a régen kóstolt otthoni ízeket, élvezzem a szellemi birkózást ebben az ismerős, távoli időket idéző közegben. Hogy a jövőt a jelennel összekössem, jelentést adjak semmiségeknek, az életnek. Használni, megbecsülni ezt a titkos nyelvet, melyet a közvetlen környezetemben alig értenek, és ahol nekem is keresnem kell a szavakat, keresni a betűket az angol nyelvhez szokott billentyűzeten (milyen érdekes szó, billen-tyű-zet… ízlelgetem). 

Mielőtt elkezdtem ezt a bejegyzést írni, puszta kíváncsiságból letöltöttem egy 16 hetes futó-programot, ami a maratonra készít fel. Régen álmom volt, hogy lefussam ezt a távot, manapság szerényebbek az álmaim. Viszont a programozott futás érdekel. Jó volna egy tervet követni, ami segít elérni egy célt. Csak, hogy lássam működik-e a terv… Ha a futásban működik, talán az élet más területén is? Nem tudom. Milyen cél éri meg feladni a spontaneitás, a szabadság örömét? Az egyik örök dilemmám. 


Comments

Post a Comment

Popular posts from this blog

Black Summer

Such a heavy duty to start this. Days had long passed when I felt brave and naive enough to document anything from my life. I’m jealous of this old self of mine, jealous of the person I used to be. So much shit has happened since and more days are passing quietly, unaware, unnoticed, unmentioned. To formulate anything that makes sense these days is hard. After all the dreams, all the innocence gone, it’s hard to say what is left. It’s hard to say what keeps me moving. But I still am. Maybe I feel responsible to live a life for the two us, the life you won’t get to experience. Maybe it is closer to the truth that any narrative that helps me to take the next step, that helps me to get out of bed in the morning is tightly embraced. There may be more of these fabricated explanations than just one, and these stories in my mind are changing. Trying to validate the unlikely, the impossible. Up until today, I have moments when I have to remind myself that such a terrible event did happen
Read more

Saves the Day

Back to the weekly regime. Bi-weekly. Any kind of regime. Leaving prints of the days, of the uninteresting, of the nothing happening. Then that’s it. Trying to understand the forces that mute me and tell me everything I say is utterly useless and unnecessary.   They say it so loud, it’s scary. With time (What I really mean is with age) I would expect fearlessness would take over. Oh how wrong I am. Doubt mountains everywhere I look. And I realize that if I say nothing, if I pretend life can just happen in one dimension, somewhere between the work laptop and the television, that means they won against me. The muting, doubting, questioning forces could triumphantly conclude that there is nothing to see here.   This is my weak attempt to step up and pretend that it matters. Replace “it” with anything you think may be important part of a life and likes to hide away from the inquisitive eyes. It could be me. The one that cannot be muted by fear, or if it got muted for long is now ready to r
Read more

Dahab Diving memories I.

Image
Sometimes the best holiday experiences are born from a spontaneous idea, without too much planning or overthinking, like the one I’m going to tell you about. The idea of going to Egypt was inspired by a friend we met (also spontaneously) in Croatia earlier this year. He told us that he took a diving course in Egypt and that it was one of his favorite destinations to visit during his year of traveling. I was always aware that Egypt is a special place to visit not only for its cultural heritage but also because of the rich underwater life of the Red Sea. In my case, the safety concerns of visiting the country were always stronger than my curiosity so I put the country on the back burner as a place I probably never get to visit in this lifetime. But a few days or weeks after our Croatian workation, while considering different holiday plans, Eugene asked “should we just go diving to Egypt?”. I believe I said yes without much hesitation. Mountains have been the main focus of most of our rec
Read more