Aardappeleters
Krumpliszedés. Nyirkos őszi reggel. Az egész család elnyűtt munkás ruhában kivonul a krumpliföldre. Apám a traktoron ül és míg két kézzel a kormányba kapaszkodik, folyamatosan hátrafelé tekinget, hogy jól viszi-e a sort az új krumpliszedőgép. Németországból hozta tavaly ’viszonylag jó állapotban’. Anyám szerint egy roncs, ki tudja hányadik a sorban. Egy baja van csak, a krumplit nem szedi fel, azt nekünk kell a gép után kézzel vödörbe, majd zsákokba szedni. Viszont a krumplit azt úgy kiforgatja a nedves földből, hogy ihaj. A krumplit nagyság szerint szedjük. Külön a kicsit vetőkrumplinak, külön a közepeset eladásra, és külön a nagyokat a családnak. A sérült krumplikat a disznók kapják.
Én egy régi felmosóvödörbe gyűjtöm a közepeseket. A felmosóvödör keskeny szája könnyen illeszkedik a zsák izgő-mozgó szájához, így segítség nélkül is ki tudom önteni a vödör tartalmát. Az egyik lábamat megemelem, hogy megtámasszam a vödör alját, a zsák száját leengedem, amennyire csak lehet és a vödörhöz illesztem. Egy lendületes mozdulat és boldogan nézem, ahogy a közepesek fegyelmezetten a zsákba gurulnak. Az akció sikeres teljesítése után vödrömet vidáman lóbálva ballagok vissza a soromba.
A sok hajlongás helyett most a nedves puha földön térdelek. Felkapom a körülöttem heverő, szemmel is látható darabokat és a vödörbe célzok velük. Aztán előredőlök és ujjaimat a földbe süllyesztem, hátha előbukkan egy-két szégyenlősebb kumpli, amit még a csodagép sem tudott kiforgatni. Szerencsém van: egy hatalmas darab akad fenn ujjaim hálóján. Felkapom és szaladok vele mindenkihez. Én találtam a legnagyobb mekdonáldszos krumplit! Kétszer akkora, mint a tenyerem! Apám is leszáll a traktorról, hogy a csodájára járjon. Íme az esti vacsoránk, mondja mosolyogva. És én már érzem is a sült krumpli finom illatát.
Én egy régi felmosóvödörbe gyűjtöm a közepeseket. A felmosóvödör keskeny szája könnyen illeszkedik a zsák izgő-mozgó szájához, így segítség nélkül is ki tudom önteni a vödör tartalmát. Az egyik lábamat megemelem, hogy megtámasszam a vödör alját, a zsák száját leengedem, amennyire csak lehet és a vödörhöz illesztem. Egy lendületes mozdulat és boldogan nézem, ahogy a közepesek fegyelmezetten a zsákba gurulnak. Az akció sikeres teljesítése után vödrömet vidáman lóbálva ballagok vissza a soromba.
A sok hajlongás helyett most a nedves puha földön térdelek. Felkapom a körülöttem heverő, szemmel is látható darabokat és a vödörbe célzok velük. Aztán előredőlök és ujjaimat a földbe süllyesztem, hátha előbukkan egy-két szégyenlősebb kumpli, amit még a csodagép sem tudott kiforgatni. Szerencsém van: egy hatalmas darab akad fenn ujjaim hálóján. Felkapom és szaladok vele mindenkihez. Én találtam a legnagyobb mekdonáldszos krumplit! Kétszer akkora, mint a tenyerem! Apám is leszáll a traktorról, hogy a csodájára járjon. Íme az esti vacsoránk, mondja mosolyogva. És én már érzem is a sült krumpli finom illatát.
A traktor pótkocsiján ülünk a krumplis zsákok között. A kicsi, a közepes és a nagyszemű krumplikat tartalmazó zsákok között. A göröngyös földúton ide-oda rázkódunk, én anyám ölébe hajtom fejem, kezemben még mindig szorítom a föld kincsét. Nagyapám velünk szemben ül megfáradtan. Tekintetét végigfuttatja munkánk gyümölcsén, majd az egyik zsákra mutat. Ezt a zsákot én tettem a platóra, mondja. Épp olyan nehéz, mint nagyanyád volt. Egy nagyanyád-súlyú krumplis zsák. Hányszor kellett megemelnem ahhoz, hogy még életem után is emlékezzem rá. És hányszor emelt meg ő.
Comments