Digging For Fire

Sötét van. Kinyitom a szemem, de nem látok semmit. Hiába meresztem tágranyílt pupilláimat egy elképzelt fényforrás irányába, nem sikerül megsejteni egyetlen tárgy körvonalát sem. Minden koromsötét. Egy idegen ágyban fekszem, puha takaró simul a testemhez. Kicsit fázom, ezért csecsemőpózba kucorodom és erősebben szorítom magamhoz a plédet. Gondolkodom, milyen színe lehet. Meleg színre gondolok, talán piros. Vagy narancssárga. Néhány pillanat múlva enyhe borzongás fut végig a hátamon. Helyezkedés közben meztelen karom érinti a fal hideg, fehér színét. Jól esik eltávolodni tőle egy kicsit.

Próbálom felmérni a tér mélységeit: egy raktárszoba vagy valakinek a nappalija? Van-e ablaka? Elképzelek egy a feketénél árnyalatnyival világosabb színt, amint az ablakon át az élet jeleként beszűrődik hozzám. Nagymamám házában a roletták rései kerek fénynyalábokat szórtak szét a szobában reggelente. Az ablak előtt álló vastag törzsű diófa büszkén rázta leveleit a friss szélben. A fények a szél ritmusára táncoltak körülöttünk. Hosszú percekig bámultam őket, míg végre éhes hasam a konyhába vitt. Kenyércsíkokat mártogattunk a megsózott lágytojásba. A bőrkét azt nem szerettem, attól kirázott a hideg.

Nem látok semmit. Nem emlékszem, hogy kerültem ide. Nem tudom, hány év telt el a lágytojás óta. Hiányzik a lágytojás íze és állaga. Amint kijutok innen, lágytojást fogok főzni, határozom el a sötétben. Mozdulatlanul fekszem, nyitott szemekkel. Akár be is csukhatnám, de ha becsukom, még a lehetősége is elveszik annak, hogy esetleg meglátom a beszűrödő fénynyalábokat, amelyek táncukkal lendületbe hozzák ezt a sötét teret. Egyenletes ki- és belégzésem a háttérben kíséri szemem kémlelő mozgását. Azonban hirtelen visszafogom a lélegzetem.


Micsoda rémület! Megsejteni egy másik létezését ugyanabban a térben! Önkéntelenül a falhoz simulok, és éberen tekintek a megsejtett hely irányába. Hallom, ahogy gyermeki emlékeim öntudatlan meglopója teljes nyugalommal lélegzi be a levegőt. Nem tudom, hol vagyok, de szeretnék elrohanni. Összefogni a ruháimat és meglépni innen, amilyen gyorsan lehet. Lágytojást fogok enni, ha hazaértem – emlékeztetem magam. Mégsem mozdulok. Hallgatom, ahogy ki- és beveszed a levegőt. Irigylem a békességet, ami belőled árad. Nem látom az arcod, nem látom a tested. Lélekzetvételed az egyetlen bizonyosság, hogy nem vagyok egyedül. Becsukom a szemem. Próbálom felvenni lelked ritmusát.

Comments

Post a Comment

Popular posts from this blog

Black Summer

Such a heavy duty to start this. Days had long passed when I felt brave and naive enough to document anything from my life. I’m jealous of this old self of mine, jealous of the person I used to be. So much shit has happened since and more days are passing quietly, unaware, unnoticed, unmentioned. To formulate anything that makes sense these days is hard. After all the dreams, all the innocence gone, it’s hard to say what is left. It’s hard to say what keeps me moving. But I still am. Maybe I feel responsible to live a life for the two us, the life you won’t get to experience. Maybe it is closer to the truth that any narrative that helps me to take the next step, that helps me to get out of bed in the morning is tightly embraced. There may be more of these fabricated explanations than just one, and these stories in my mind are changing. Trying to validate the unlikely, the impossible. Up until today, I have moments when I have to remind myself that such a terrible event did happen
Read more

Saves the Day

Back to the weekly regime. Bi-weekly. Any kind of regime. Leaving prints of the days, of the uninteresting, of the nothing happening. Then that’s it. Trying to understand the forces that mute me and tell me everything I say is utterly useless and unnecessary.   They say it so loud, it’s scary. With time (What I really mean is with age) I would expect fearlessness would take over. Oh how wrong I am. Doubt mountains everywhere I look. And I realize that if I say nothing, if I pretend life can just happen in one dimension, somewhere between the work laptop and the television, that means they won against me. The muting, doubting, questioning forces could triumphantly conclude that there is nothing to see here.   This is my weak attempt to step up and pretend that it matters. Replace “it” with anything you think may be important part of a life and likes to hide away from the inquisitive eyes. It could be me. The one that cannot be muted by fear, or if it got muted for long is now ready to r
Read more

Dahab Diving memories I.

Image
Sometimes the best holiday experiences are born from a spontaneous idea, without too much planning or overthinking, like the one I’m going to tell you about. The idea of going to Egypt was inspired by a friend we met (also spontaneously) in Croatia earlier this year. He told us that he took a diving course in Egypt and that it was one of his favorite destinations to visit during his year of traveling. I was always aware that Egypt is a special place to visit not only for its cultural heritage but also because of the rich underwater life of the Red Sea. In my case, the safety concerns of visiting the country were always stronger than my curiosity so I put the country on the back burner as a place I probably never get to visit in this lifetime. But a few days or weeks after our Croatian workation, while considering different holiday plans, Eugene asked “should we just go diving to Egypt?”. I believe I said yes without much hesitation. Mountains have been the main focus of most of our rec
Read more