41 Days

A maratoni táv lefutásának gondolata a tavalyi budapesti Nike félmaraton teljesítése után született meg bennem, amikor kicsivel több, mint két óra futás után még mindig tudtam a lábamon állni, sőt úgy éreztem, akár még tovább is tudnék futni. Hetekkel később ámulattal néztem a Plus maraton résztvevőit, amint a Nyugati pályaudvar felhajtójára kapaszkodtak fel, igencsak megnehezítve így az utolsó kilométereket. Emlékszem az egyikük megbotlott, én pedig folytattam utamat a Margitszigetre, hogy teljesítsem a szokásos két szigetkörömet. Bevallom, furcsa érzés volt egyedül futni a szigeten, miközben a Duna túloldalán többszáz méteren keresztül hömpölygött a lábait kapkodó tömeg. Szerettem volna én is ott lenni inkább.

Akkor még sejtelmem sem volt arról, hogy 2008-ban beköszönt az életembe Amszterdam, ami nemcsak az életemben indított új szakaszt, hanem a futáshoz való kapcsolatomban is. Mindig mosolygással tölt el a tudat, hogy míg mások a piroslámpás negyed és a coffee shopok Mekkájaként tartják számon Amszterdamot (Amszterdam, avagy a bűnös város), addig számomra Amszterdam a Vondelpark, a friss tengeri levegő, a tökéletes futóidő, az egészség városa - elsősorban. Sokszor azt gondolom, ha nem lett volna szerencsém Amszterdamhoz, a maraton talán örökké egy megvalósulatlan álom maradt volna, de legalábbis nem lett volna benne annyi örömöm, mint amennyi örömöt jelent Amszterdamban futni és itt készülni életem egyik legnagyobb kihívására.

Persze időről-időről akadnak azért nehézségek a felkészülés során. Íratlan edzéstervemet többször is meg kellett szakítanom az elmúlt hónapban és sajnos jelenleg sem tudok úgy készülni, ahogy szeretnék. Valahol azt olvastam, hogy a maratonra készülés mindig a holtponton zajlik. A teljesítőképesség határait feszegetni pedig kockázatos dolog. Sajnos a lelkesedésem magával ragadott az egyik edzés alkalmával (Aznap éreztem először teljes biztonsággal, hogy igen, meg tudom csinálni!), azóta a jobb térdem vonakodik a hosszabb távok megtételétől. Most igyekszem pihentetni, amennyit lehet, kenem, borogatom és glükozamint szedek. Ma elmentem a Runner’s Worldbe is, ahol megnézték nem a cipőmmel van-e baj. Szerencsére a cipőmmel minden rendben (Nike Air). Ha a nagy igyekezet ellenére hétfőre sem javul a jobb térd, akkor sajnos orvost is be kell vetnem. Szeptember 21-én Dam To Dam (16,5 K), Hollandia egyik legnépszerűbb futóversenye, amit semmi esetre sem szeretnék kihagyni.

És bár nem halad minden a tervek szerint, és a nagy nap egyre közelebb van, bizakodó vagyok. Tudom, hogy akármi történik, akárhogy is zajlik a felkészülés, akárhogy is viselkedik a jobb térd vagy a bal, október 19-én ott fogok többezred magammal állni a startvonalnál dobogó szívvel és csak egy gondolat fog hajtani: megcsinálom!