7/Hétfő
Volt egy éjszaka, amikor azt gondoltam, ennyi volt, nem lehet már tovább. Azon az éjjelen kezdődött el minden. Egész életemben arra vágytam, hogy megérintselek. Szerettelek volna elérni. Akkor éjjel, amikor én már a teljes feladás nyugalmával tudtam fogadni érkezésedet, te értél el engem. Nem értetted közönyömet, a gúnyos mosolyt az arcomon. Csak beszéltél, beszéltél, a lelkemet simogattad számtalan módon, míg én a nedvedző poharon az apró vízcseppeket próbáltam megsemmisíteni. Amikor felálltál, és egyedül hagytál néhány percre, megkönnyebbültem, de hirtelen egy idegen testnek éreztem magam egy idegen térben. Nélküled nem-odavaló lettem, azaz inkább sehovase-valóvá váltam.
Türelmetlenül vártam, hogy ismét feltűnj, hogy jelen legyél. És akkor megint feltűntél. Leültél ugyanoda, ahonnan felálltál, és mintha mi sem történt volna, ugyanott folytattad, ahol abbahagytad. Én ugyanúgy a harmatozó vízcseppekkel játszottam az ujjaimmal a poharon. Az egyetlen jele annak, hogy valami fontos dolog történt abban a néhány percben, amíg egyedül hagytál, az volt, hogy semmi jele nem volt. Mit mondtam volna? Elhittem-e volna egyetlen szavamat is? Maradtam a vízcseppeknél és a látszólag közönyös bólogatásnál. Tudtad volna mit jelent, hogy elértél, egy elérhetetlen állapotban? Magam sem tudtam.
Néhány nappal később összefutottunk egy boltban, a városban. Egy boltban, ahova én nem sokat járok, te meg szinte mindig odajársz. Egy doboz tejet tettél a kosaradba. Láttam magam előtt, ahogy ebédhez egy nagy vizespohárba öntöd a tejet, és ahogy az ebéded végén elégedetten fogyasztod el. Én is megkívántam a tejet. A következő pillanatban már a kasszánál álltam és egy doboz tejért fizettem. Otthon leültem az asztalhoz, velem szemben a tejes dobozzal. Elkezdtem a vizes pohárba ereszteni a fehér folyadékot, próbáltam érezni, amit te szoktál, amikor ezeket a mozdulatokat végzed. A szádban már csorog a nyál, nyelved ízlelőbimbó jelzik a tej ízét, még mielőtt a szádba jutna a tej.
(Az esetlegesség, ahogy a sakkban is. Játszunk, egyenlő esélyekkel indulunk. A játék során az esélyek, az erők eltolódnak valaki veszteni, valaki nyerni fog. Lustaság vagy a játék iránti alázat az, ami miatt nem érdekelnek a hosszan előre kitervelt lépések? Az esetlegesség vonz. Az vonz, hogy tudni akarom, mi történik, ha ezzel a bábuval most erre a helyre lépek. Nem az vonz, hogy ez most egy okos, jól előre elgondolt lépés-e és hogy milyen jövőre ítélem a bábut ezzel a lépéssel. Kedvemet veszteném, ha az ellenfelem, engem kizárva a játék izgalmából velem szemben szótlanul ülve, előre gondolkodna a lépésein, és az enyémeken. Azt akarom, hogy lépjen, és érezze, miként reagálok arra a lépésre. Mintha együtt forgatnánk az agykerekeinket. Mennyire izgató gondolat. (Izgató, mint minden, amit együtt csinálunk. Érezni agyad csikorgását – van-e élmény, ami ennél közelebb visz hozzád?) És nem érdekel, ki fog nyerni. De persze sokáig bolondozunk utána, ha az egyikünk veszít, a másik nyer. Úgy teszünk, mintha számítana…)
Türelmetlenül vártam, hogy ismét feltűnj, hogy jelen legyél. És akkor megint feltűntél. Leültél ugyanoda, ahonnan felálltál, és mintha mi sem történt volna, ugyanott folytattad, ahol abbahagytad. Én ugyanúgy a harmatozó vízcseppekkel játszottam az ujjaimmal a poharon. Az egyetlen jele annak, hogy valami fontos dolog történt abban a néhány percben, amíg egyedül hagytál, az volt, hogy semmi jele nem volt. Mit mondtam volna? Elhittem-e volna egyetlen szavamat is? Maradtam a vízcseppeknél és a látszólag közönyös bólogatásnál. Tudtad volna mit jelent, hogy elértél, egy elérhetetlen állapotban? Magam sem tudtam.
Néhány nappal később összefutottunk egy boltban, a városban. Egy boltban, ahova én nem sokat járok, te meg szinte mindig odajársz. Egy doboz tejet tettél a kosaradba. Láttam magam előtt, ahogy ebédhez egy nagy vizespohárba öntöd a tejet, és ahogy az ebéded végén elégedetten fogyasztod el. Én is megkívántam a tejet. A következő pillanatban már a kasszánál álltam és egy doboz tejért fizettem. Otthon leültem az asztalhoz, velem szemben a tejes dobozzal. Elkezdtem a vizes pohárba ereszteni a fehér folyadékot, próbáltam érezni, amit te szoktál, amikor ezeket a mozdulatokat végzed. A szádban már csorog a nyál, nyelved ízlelőbimbó jelzik a tej ízét, még mielőtt a szádba jutna a tej.
(Az esetlegesség, ahogy a sakkban is. Játszunk, egyenlő esélyekkel indulunk. A játék során az esélyek, az erők eltolódnak valaki veszteni, valaki nyerni fog. Lustaság vagy a játék iránti alázat az, ami miatt nem érdekelnek a hosszan előre kitervelt lépések? Az esetlegesség vonz. Az vonz, hogy tudni akarom, mi történik, ha ezzel a bábuval most erre a helyre lépek. Nem az vonz, hogy ez most egy okos, jól előre elgondolt lépés-e és hogy milyen jövőre ítélem a bábut ezzel a lépéssel. Kedvemet veszteném, ha az ellenfelem, engem kizárva a játék izgalmából velem szemben szótlanul ülve, előre gondolkodna a lépésein, és az enyémeken. Azt akarom, hogy lépjen, és érezze, miként reagálok arra a lépésre. Mintha együtt forgatnánk az agykerekeinket. Mennyire izgató gondolat. (Izgató, mint minden, amit együtt csinálunk. Érezni agyad csikorgását – van-e élmény, ami ennél közelebb visz hozzád?) És nem érdekel, ki fog nyerni. De persze sokáig bolondozunk utána, ha az egyikünk veszít, a másik nyer. Úgy teszünk, mintha számítana…)
Comments