Eraserhead

Drága Barátaim!
Összeszedem magam és végre magyarul is írok egy pár sort. A személyre szóló levélírás, mint olyan egyelőre nem szerepel a terveimben. Ez elsősorban heveny kézfájdalmam oka. Amolyan kezdődő ínhüvelygyulladás-félém van, ami válltól az ujjam hegyéig érezteti magát. És ezt nem nagyregényem írása közben szedtem össze, hanem annak jele, hogy keményen megdolgozom a mindennapi betevőért. Különben én már csak röhögök ezen. Murakami könyvének elolvasása óta (What I talk about when I talk about running) tudom, hogy én is azok közé tartozom, akinek akkor lesz teljes az élete, ha a fejfáján az áll majd: writer (and runner). És ezt akkor is így fogom gondolni, ha soha nem futok többet és nem írok le egy betűt sem. Lássuk be, erre azért igen nagy esély van. Mennyit ér egy író futó (vagy egy futó író), aki nem ír és nem fut? Nos, ebben a pillanatban éppen ennyit érek én…

Még nem olvastam mást Murakamitól, de ezt a könyvet ilyen címmel egyszerűen nem tudtam a boltban hagyni. A kedvenc részem az volt, amikor azt írta, hogy az egyik edzés során furcsa fájdalmat érzett a térdében. Gonosz dolog, de végig azért szurkoltam, hogy fájduljon meg a térde és élje meg milyen az, amikor a test fájdalma miatt nem indulhat el a New York Marathonon. Természetesen elmúlt a térdfájdalma (ezt már a könyv méretéből is sejtettem), hiszen tapasztalt hosszútávfutóról van szó. Ami az én térdfájdalmamat illeti, már érzek némi javulást, terveim szerint egy hónap múlva, de legkésőbb január elsejével neki kezdhetek újra a fokozatos (!) készülésnek. Addig meg lefoglal a kézgyógyítás.

Egyéb hírek? Nem sok. Semmi eget rengető esemény. Múlt héten folyamatosan azt éreztem, hogy igencsak megszerettem ezt a várost. Ma egyszerűen nem tudom visszakövetni a gondolatmenetet, ami mentén erre a következtetésre jutottam. Utazásaim egyik nagy tanulsága, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, hol van az ember. Különösen a mai világban. Mindenki elér, mindenki megtalál, ha akar. Az idősíkok mintha némileg összezavarodtak volna. Nem tudom, szeretem-e ezt a világot. Amikor a gyerekkori szerelmem felbukkan tíz-tizenöt év múlva, kopaszon, elhízva. Akarom én ezt? Én az emlékeket akarom. Az emlékeket egy huncutul mosolygó kedves fiúról, akinek a Bros volt a kedvenc együttese…

Nosztalgiázom a nosztalgia után, ugyanakkor próbálom tartani a ritmust. Nem tudom, lesz-e egy olyan pillanat, amikor túlhalad rajtam a kor, és nem tudok lépést tartani többé. Mintha már most is vonakodnék… Mivé lesz a világ, ha mindenki saját magát akarja kifejezni és a legjobbat akarja kihozni magából? Van olyan ember, aki nem erre vágyik? Lehet ezt úgy, hogy mindenkinek jó legyen? Nem tudom. Bármit is tesztek, barátaim, csak egyszerűen.

És mielőtt elfelejtem, közeleg hazalátogatásom időpontja. Ha még létezni fog téridő, mint olyan, akkor december 19-től 26-ig tartózkodom otthon. Időpontok - családom jóváhagyásával - még igényelhetők online.