Elevation of Love


Nézem az alattam elnyúló lejtőt. A domb legszélén imbolygok és igyekszem legyőzni félelmemet. Mintha legalábbis egy szakadék szélén állnék ilyen bizonytalanul. Végiggondolom, mit fogok csinálni, még akkor is, ha az elindulás pillanatában az ösztöneim majd felülírnak minden előre eltervezett mozdulatot. Ha nem a domb tetején volnék, talán eszembe se jutna, hogy ez a domb bármilyen kihívást jelenthet. Vajon mit gondolnék most gyerekkorom meredek lejtőiről, melyeket telenként szánkóval hódítottunk meg?

Nincs idő hosszas merengésre. A lejtő türelmetlenül követeli, hogy értelmet kapjon általam. Amíg fent állok, nem vagyok része az érzésnek, a sebességnek, a pillanatnak. Ha remegne is a lábam és a karom, szívem a torkomban lüktetne, akkor sem lenne más választásom. Ha feljöttem, le is kell menni. Ilyen egyszerű ez.

Még egy utolsó pillantás előre a mélybe, aztán a snowboard orrát előrebillentem az egyensúlyommal és megindulok. Igyekszem a testsúlyomat az első lábamra helyezni, amitől az egész természetellenesen hat és meggyőzően is: megint önszántamból vetem bele magam az ismeretlenbe. Néhány másodperc az egész, míg minden irányváltoztatás nélkül a pálya végére siklom. 

Leoldom a deszkát lábamról és még ugyanazzal a lendülettel megindulok tipegve a felvonóhoz. Útközben kifújom magam és értékelem a lejutás sikerességét. Aztán körülnézek. Próbálom magam a poszterek hegyei közé képzelni, melyek a boltíves hangár oldaláról néznek rám.

Lassan felérek. Helyet keresek, ahol a deszkát újra a lábamhoz rögzíthetem. A megfelelő ponton lerogyok a hóba. Míg szöszmötölök és a hó a derekamat éri, a másik felvonón észreveszem, hogy megint ugyanaz a lány halad felfelé. Ugyanaz a lány, aki csatolás közben mindig felfelé halad. Mosolygunk egymásra, mintha régi ismerősök lennénk.

Amikor a lejtő szélére egyensúlyozok, egyszerre megszűnik minden. Megszűnnek a poszterek, a poszterek mögötti betonfalak, a falakra támaszkodó boltíves acélszerkezet. Megszűnnek az ismeretlen ismerős emberek. Csak én vagyok, a lejtő és a hó. Végiggondolom, miként szeretnék leérni, és próbálom nem felülbírálni gondolataimat. Testsúlyomat előrebillentem, majd mintha először rugaszkodnék neki, ösztöneim átveszik az irányítást.

Comments

Post a Comment

Popular posts from this blog

Black Summer

Such a heavy duty to start this. Days had long passed when I felt brave and naive enough to document anything from my life. I’m jealous of this old self of mine, jealous of the person I used to be. So much shit has happened since and more days are passing quietly, unaware, unnoticed, unmentioned. To formulate anything that makes sense these days is hard. After all the dreams, all the innocence gone, it’s hard to say what is left. It’s hard to say what keeps me moving. But I still am. Maybe I feel responsible to live a life for the two us, the life you won’t get to experience. Maybe it is closer to the truth that any narrative that helps me to take the next step, that helps me to get out of bed in the morning is tightly embraced. There may be more of these fabricated explanations than just one, and these stories in my mind are changing. Trying to validate the unlikely, the impossible. Up until today, I have moments when I have to remind myself that such a terrible event did happen
Read more

Saves the Day

Back to the weekly regime. Bi-weekly. Any kind of regime. Leaving prints of the days, of the uninteresting, of the nothing happening. Then that’s it. Trying to understand the forces that mute me and tell me everything I say is utterly useless and unnecessary.   They say it so loud, it’s scary. With time (What I really mean is with age) I would expect fearlessness would take over. Oh how wrong I am. Doubt mountains everywhere I look. And I realize that if I say nothing, if I pretend life can just happen in one dimension, somewhere between the work laptop and the television, that means they won against me. The muting, doubting, questioning forces could triumphantly conclude that there is nothing to see here.   This is my weak attempt to step up and pretend that it matters. Replace “it” with anything you think may be important part of a life and likes to hide away from the inquisitive eyes. It could be me. The one that cannot be muted by fear, or if it got muted for long is now ready to r
Read more

Dahab Diving memories I.

Image
Sometimes the best holiday experiences are born from a spontaneous idea, without too much planning or overthinking, like the one I’m going to tell you about. The idea of going to Egypt was inspired by a friend we met (also spontaneously) in Croatia earlier this year. He told us that he took a diving course in Egypt and that it was one of his favorite destinations to visit during his year of traveling. I was always aware that Egypt is a special place to visit not only for its cultural heritage but also because of the rich underwater life of the Red Sea. In my case, the safety concerns of visiting the country were always stronger than my curiosity so I put the country on the back burner as a place I probably never get to visit in this lifetime. But a few days or weeks after our Croatian workation, while considering different holiday plans, Eugene asked “should we just go diving to Egypt?”. I believe I said yes without much hesitation. Mountains have been the main focus of most of our rec
Read more